A hazai vizeink ökológiai állapota: A Víz Világnap margójára

A COVID-19 járvány kapcsán is felmerülő alapvető emberi szükséglet, hogy naponta többször mossunk kezet. De vajon mindenhol meg tudják ezt tenni? 

Az ENSZ felmérése szerint a Világon 785 millió ember nem jut tiszta ivóvízhez! Felsorolni is nehéz, hogy 2020 március 22-én a Világ mennyi és milyen nehézségekkel küzd, és kétségkívül a COVID-19 járvány van most a figyelem középpontjában. A járvány mellett meg sem üti sem a sajtó sem a hétköznapi ember ingerküszöbét az, hogy ma van a Víz Világnapja.

A Víz Világnapját 1992-ben, a rioi konferencián kezdeményezte az ENSZ közgyűlése. 1993 óta minden év március 22-én tartjuk ezt az eseményt. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.

Veszélyeztetve vannak az édesvízkészletek? Nem mindenki számára elérhető? Rémisztően hangzó állítások, hazai laikus szemmel nézve nem úgy tűnik, mintha hiány lenne. Azt rögtön le kell szögezni, hogy mi itt Magyarországon szerencsések vagyunk (még) és nem is sejtjük, hogy a TISZTA víz, és az egészséges környezet, világszinten milyen ritka kincs. De lássuk akkor részleteiben milyen állapotban vannak a vizeink:

A vizeink állapotát az EU Víz Keretirányelve (VKI) alapján 5 évente minősítik. A VKI célja, hogy a vizeink legalább jó ökológiai állapotba kerüljenek. A minősítés során minden víztestre biológiai, kémiai, hidromorfológiai, fizikai állapotértékelés készül. Az eredményekből vízgyűjtő gazdálkodási tervek készülnek amelynek egyértelműen meg kellene határoznia, hogy milyen beavatkozások után érhető el a jó ökológiai állapot. A hatályos Vízgyűjtő Gazdálkodási Terv (VGT) szabadon hozzáférhető, letölthető itt.

A hatályos Vízgyűjtő Gazdálkodási Terv szerint a magyarországi felszíni vizek 77%-a nem éri el a jó ökológiai állapotot. Ez azért barátok közt is óriási szám. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a felszíni vizeink (folyók és tavak) 77 %-a igényel(ne) a jó ökológiai állapot/potenciál elérése érdekében valamilyen típusú műszaki beavatkozást.

Általában igaz, hogy a nagy folyók állapota/potenciálja arányaiban kedvezőbb, mint a kis és közepes vízfolyásoké. A biológiai minősítés eredménye a folyóvizek jelentős részében megegyezik (vagy 1 osztály különbséget mutat) a fizikai-kémiai minősítéssel. Jelentős (2-3 osztály) különbségek ott adódnak, ahol a pontszerű kommunális vagy diffúz forrásból származó tápanyagterhelés mellett a víztesten jelentős hidromorfológiai módosítás található vagy a víztest erősen módosított.

Állóvizek esetében a gondot általában a túlzott tápanyag bevitel okozza, melyhez a feliszapolódás és a vízcsere hiánya is hozzájárul. A tápanyagterhelés többnyire belvízbevezetéseknek (belvíztározási funkció), vagy diffúz szántóföldi bemosódásnak tulajdonítható (diffúz tápanyagterhelés), de a problémához a horgászati/halászati hasznosítás és az üdülőterületek közelsége is hozzájárul. A terhelés–hatás elemzések igazolják, hogy állóvizeink esetén az egyik legmeghatározóbb terhelés az intenzív horgászat, ami az etetések kapcsán közvetlen szerves terhelést, azaz a szaprobitás növekedését vonja maga után, másrészt a halasítás révén a táplálék lánc olyan drasztikus módosulásával jár, ami a makrofitonok visszaszorulását és a planktonikus eutrofizációt erősíti. Ez a vízminőség védelmi gyakorlat szempontjából azt jelenti, hogy a tavaink ökológiai állapotának javulása csak akkor várható, ha a pontszerű és diffúz tápanyag terhelések csökkentése mellett az ökológiai szempontokat is figyelembe vevő, ésszerű és tervezett halasítás és kontrollált horgászati tevékenység is megjelenik az ökológiai állapot javítására irányuló beavatkozások között.